Mi van akkor, ha kiderül, hogy az idegenek nemcsak köztünk vannak, de már évtizedek óta lopják a zenénket?
Nick Carter (nem, nem az a Nick Carter) a zeneiparban dolgozik (de tényleg nem az a Nick Carter), szerzi jogi ügyvédként. Egy nap a szokásos rocker-kuncsaftoknál is különösebb látogatók állítanak be hozzá: egy iszlám fanatikusnak kinéz fickó lángvörös hajjal, valamint egy telt idomú apáca testre feszül hacukában. Két dolgot közölnek vele. Elször is azt, hogy k valójában földönkívüliek, másodszor pedig nos, ez egy kicsit hosszabb lesz.
Szóval a helyzet az, hogy az új idszámításuk szerinti Nulladik Évben érték el a földi rádióadások az vevkészülékeiket, és azóta a galaxis minden népe valósággal rákattant az emberiség könnyed popzenéjére. Csakhogy egy id után kiderült, hogy a hallgatásáért, és fleg a továbbsugárzásáért szerzi jogdíjat kellett volna fizetni. És mire idáig jutottak, matematikusaik és számítógépeik azt is kikalkulálták, hogy a jogdíjak mindenkit koldusbotra juttattak. A Föld lakói pedig egyszeriben a világegyetem urai lettek. Anélkül, hogy tudnának róla. Mivel az idegenek nem képesek a szükséges, orbitális összeget elteremteni, kidolgoztak egy alternatív megoldást az emberiség lenyugtatására: békében kéne nyugodniuk.
Nick, a paragrafusturkász egyszeriben azt kapja feladatul, hogy 48 órán belül találjon valami megoldást az ügyre, különben a Földnek befellegzett. És akkor a dalnak minden értelemben vége lesz.
Aki szereti Douglas Adamset és a csíps indiai kajákat, az mindenképp vegye meg ezt a könyvet és mellé esetleg valami csíps indiait.