Szív- és lélekérint versek. Ezek a költemények nem csupán versek nekünk, kárpátaljai magyar embereknek, hanem a létünk, hiszen benne élünk. A részei vagyunk Ibolya néni gondolatainak. Benne van a hitvallásunk, hazaszeretetünk, reményünk, a múltunk, a jelenünk és bizony a jövnk is. E csodálatos gondolatokon keresztül nemcsak a szerz enged betekintést az életébe, hanem vidékünk is feltárulkozik, de legfképp a hármashatár, és a két falu" mókás, és ugyanakkor szomorú összefonódásai. Emlékszem, úgy tíz éve történt, hogy szülfalumba tartva, a határátkel innens" oldalánál állt Ibolya néni, épp haza tartott. Pestrl jött. Stoppolt. Felvettem, és az út nagy részén szinte csak mesélt. Elmondta milyen nehéz a nagyvárosban, de ott közelebb van a két lányához és unokájához, akiket annyira szeret. Itthon üres a ház, jön megnézni, hogy minden rendben van-e, és nyugodt szívvel vissza térne, ismét. Akkor azt gondoltam mosolyogva magamban, hogy Ibolya néniben egy költ veszett el. Bocsánat, egy költ él! És lám..."
Samók Attila Beregszász
A versek hallatán kicsit közelebb kerülünk Kárpátaljához, az ott él emberekhez, akik oly sok mindenen mentek keresztül. Elszenvedték az I., II. világháborút, a Szovjet szférát, de mindezek ellenére Isten megtartotta ket. Sokan csomagoltak, és elmentek az anyaországba vagy távolabb Kárpátaljától, így született meg ez az elbeszél költemény is, amely segít megérteni Kárpátalján maradt magyar testvéreink életét. Mindig is lesz honvágyunk oda, ahonnan jöttünk, ahol születtünk, ahol felneveltek szüleink, ahol barátaink, testvéreink maradtak, és ez így van rendjén. Mindenkinek ajánlani tudom az elbeszél költeményt, melynek a címe magáért beszél: A sors keze Kárpátalján."
Komáromi Zsolt Beregszász