Mondadori Store

Trova Mondadori Store

Benvenuto
Accedi o registrati

lista preferiti

Per utilizzare la funzione prodotti desiderati devi accedere o registrarti

Vai al carrello
 prodotti nel carrello

Totale  articoli

0,00 € IVA Inclusa

Egy komor novemberi napon kétségbeesett, hosszú fekete kabátos alak inti le Christyne Nasbe kocsiját. Miután beszállt, elrántja fegyverét, majd túszul ejti az asszonyt és tizenhat éves fiát, Ryant. A kabátos alak nem más, mint egy fiatal lány, az Úr Seregének katonája, aki néhány perccel korábban vérfürdt rendezett egy washingtoni hídon. A több száz fs szekta nem kevesebbet tzött ki célul, mint hogy megdöntse az Egyesült Államok kormányát, de akcióik során rafinált módon arab terrorszervezetekre terelik a gyanút. Vezetjük, a megszállott Michael testvér azt is kitalálja, hogyan ölheti meg magát az elnököt. Ryannek ugyan sikerül megszöknie a szekta fogságából, de még csak nem is sejti, hogy ezzel koránt sincs vége a rémálomba ill megpróbáltatásnak, mert egy olyan összeesküvésbe csöppent, amelybe a helyi rendrség is belekeveredett. Amikor az FBI nem hivatalosan bekapcsolódik az ügybe, az igazgató Jonathan Grave túszment segítségét kéri, és megkezddik az igazi versenyfutás az idvel. Minden apró információ, minden halvány gyanú emberéleteket menthet - nem beszélve a Fehér Ház lakójáról... John Gilstrap (Könyörtelenül, Ultimátum) legújabb regényének jól ismert hsei, Jonathan Grave és profi csapata ezúttal sem okoz csalódást a feszes tempójú, akciódús thrillerek kedvelinek.

Dettagli down

Generi Gialli Noir e Avventura » Gialli, mistery e noir , Romanzi e Letterature » Gialli, mistery e noir

Editore General Press Könyvkiadó

Formato Ebook con Adobe DRM

Pubblicato 19/12/2014

Lingua Ungherese

EAN-13 9789636436957

0 recensioni dei lettori  media voto 0  su  5

Scrivi una recensione per "Int jel"

Int jel
 

Accedi o Registrati  per aggiungere una recensione

usa questo box per dare una valutazione all'articolo: leggi le linee guida
torna su Torna in cima