Nem tudta, mire készülök. Egy ideig terveztem ugyan, hogy elbb-utóbb elmondom (vagy inkább bevallom?) majd neki, mert hát hogy venné már az ki magát, ha véletlenül tudná meg, de csak célozgatni mertem, halogattam a dolgot. Féltem, hogy tiltakozna, én meg persze megmakacsolnám magam, és ezzel újabb árulást követnék el.
Holott ha már egyszer muszáj kijátszanom t gondoltam egyre határozottabban , a kettnk kibeszéletlen viszonyát is rendezve így mintegy az utolsó pillanatban, még mieltt meghalna, akkor ez az egy árulás is elegend. Ha ugyan árulás megbékélnem vele. Nekem nem az. Így aztán lassan letettem a színvallásról. És nem is tudta meg végül, sem azt, hogy tehát könyvet írok róla, sem pedig azt, hogy miért olyan fontos ez. Meg a többi, ami kiderült még.
De hát nem róla van szó persze (és pláne nem rólam vagy rólunk), hanem egy történetrl. Azt kell megírnom valahogy. A Barabás nev elbeszél történetét."
Talányos és rendhagyó történet ez. Barabás (az atya fia) útja Szibériától Szentendréig, majd Budapesttl Moszkváig, születés és halál, orosz, magyar és zsidó sors között vesz hihetetlennek látszó kanyarokat aknamezkön innen és túl, oda és vissza. A történetek azonban az ilyenek is ismétldni szoktak. És akkor tehát, a talányaik ellenére, tanulságuk is van talán.