Képzeljünk el egy 20 év körüli ifjút a világ tetején (Tibetben), napközben dalai lámaként, istenkirályi trónján ezerszobás királyi palotájában (Potala), éjjel pedig az ivók, fogadók, bordélyok törzsvendégeként, aki saját költeményeit énekli az éjszaka lányainak. Az ifjú népszer, istenként tisztelt uralkodó, s ugyancsak népszer szeret, ünnepelt költ. Az emberek úgy érzik, az nyelvükön, az életükrl szólnak a versei. Hamarosan országszerte ismerik és éneklik a dalait, Lhászában, a fvárosban pedig együtt mulatnak a költvel. A szerelmi élményeirl olykor nyersen, profán szinteséggel valló ifjúról nem is sejtik, hogy maga a dalai láma. Sorrendben a hatodik, Tibetben minden földi és égi hatalom egyszemélyes birtokosa, a könyörületesség bodhiszattvájának háromszáz évvel ezeltti földi megtestesülése. Az verseit olvashatjuk ebben a kötetben, amely az ázsiai irodalom olyan alapmvének számít, mint Európában Shakespeare vagy Goethe alkotásai.