A szerz eddigi írásaihoz képest végtelenül (ön)ironikus hangvétel regény a pszichiáterek becsaphatóságát mutatja be, vagyis azt, hogy a pszichiáterek valójában egyáltalán nem jó emberismerk. Igen könnyen át lehet verni ket, ami elssorban jól fejlett nárcizmusuknak köszönhet. A regény mindkét fhse pszichoterapeuta. A fiatalabb, idealista Ernest új módszerrel kísérletezik: mi történik, ha nyílt és szinte a pácienssel, a terápiás munkában egyenrangú félként vesz részt, nem tagadja le saját érzéseit. Az idsebb Marshal viszont a végletekig konzervatív, szigorúan a tankönyvekben leírt szabályokhoz tartja magát. Mindketten olyan páciensekkel akadnak össze, akik kezdettl fogva becsapják ket, amit k persze az utolsó percig nem vesznek észre. Mindkettjüket a leggyengébb pontjuk viszi bajba: Ernest nem bír ellenállni a kísértésnek, hogy egy n páciense mérhetetlenül vonzó férfinak találja; Marshal pedig önnön becsvágya és anyagi mohósága áldozata lesz. A tekervényes történet végére persze mindenki jobban lesz kicsit.