Kereken száz esztendvel ezeltt, az elveszített világháború, a forradalmak, a megszállás, a terror és a trianoni békekötés traumái után a Horthy-rendszer lázasan igyekezett meghatározni önmagát. A kísérletet nem csupán a nacionalista-irredenta retorika és az antiszemitizmus fellángolása jellemezte, de keresztény bels feszültségek is felszínre törtek, elssorban a két nagy protestáns, illetve a római katolikus egyház között. 1921-ben Pécs, Baja és a köztük lév területek visszakerültek az anyaországhoz, Nyugat-Magyarországon pedig felkelés robbant ki az Ausztriához csatolandó területek visszaszerzésére. Az eseményeket az év végi soproni népszavazás zárta le, amellyel kisebb eltérésektl eltekintve kialakultak Magyarország mai államhatárai. Még mindig ugyanebben az évben az utolsó magyar király, IV. Károly kétszer is megpróbált visszatérni a trónra, komoly kihívások elé állítva a kormányzót és a hozzá h politikai elitet. A királykérdés körüli vita és belharc végül egyértelmen a korszak legélesebb belpolitikai konfliktusává változott. Veszprémy László Bernát kötete olyan sorsfordító idszakként mutatja be az 1921-es esztendt, amelynek jelentségéhez a Horthy-korban talán csak az 1944-es év fogható. Ám míg ez utóbbiról számtalan kisebb-nagyobb monográfia született már, 1921-nek eddig jóval kevesebb figyelmet szenteltek a kutatók, noha eseményei az egész rendszer késbbi sorsát meghatározták. A könyv társadalomtörténeti, politikatörténeti és emlékezettörténeti szempontok figyelembevételével alapos és érdekfeszít összefoglalóját adja a korai Horthy-rendszernek, miközben fontos kérdéseket vet föl Horthy kormányzói tehetségével vagy épp Teleki Pál és Bethlen István politikájával kapcsolatban is. Veszprémy László Bernát 2016-ban végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen, majd az Amszterdami Egyetem holokauszt- és népirtáskutatás szakán szerzett mesterfokozatot. Jelenleg doktorjelölt az ELTE BTK Mveldéstörténet Doktori Iskoláján. Kutatási területe a politikai eszmetörténet és a zsidóság története. 2016 és 2018 között a Szombat cím zsidó folyóirat munkatársa, 2017 és 2018 között a Veritas Történetkutató Intézet kutatója, 2019-ben a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének kutatója volt. Jelenleg a neokohn.hu nev zsidó hírportál fszerkeszt-helyettese