Az 1907-ben írt, klasszikussá vált ifjúsági regény - sok idegennyelvi fordítása révén - a világirodalomban is közismert. A 1890-es évek pesti gyermekvilágának lírai krónikája. Szerepli józsefvárosi gyerekek, akiknek két bérház közötti grund jelenti a játékszabadságot. A grund világának igazi törvényei, szokásai, egyesületei, erdítményei, vezérei és közkatonái vannak. A fennmaradásért háborúzni kell és a közkatonának áldozatul kell esnie, hogy ilymódon igazi hssé váljon. Az író a gyermeklélek kitn ismerje. Fszereplje Nemecsek és a többiek: Boka és Ács Feri, a két tábor vezére, Geréb, a bnbánó áruló, a finomkodó Csele, mind bonyolult, alakuló egyéniség. Gondolatviláguk, magatartásuk különböz. A hiteles lélekábrázolás mellett a könyv erénye a regényesség. A történet magával ragadja olvasóit, a grund már több, mint játszótér, jelkép ahol a harc az igazságért folyik. Nemecsek tulajdonképpen a kisember, aki nem bátor és nem hs, de azzá válik a grundért folyó háborúban. A regény a grund és a gyerekek valódi világát azonban soha nem lépi túl. Kiváló mesterségbeli tudással, a nagy író keze nyomáról árulkodó realizmussal, minden didakszist kerül, csak a mvészi és pszichológiai hatásra épít m a 10-12 éves gyerekek maradandó élményt nyújtó olvasmánya. (Legeza Ilona)