A tó vize sohasem édes

"Feledhetetlen könyv a kamaszkorról, a dührl, az álmok kergetésérl." - Marie Claire A harcias és szinte Antonia arra tanítja a lányát, hogy ne várjon semmi jót az emberektl. Gaia pedig megtanulja: nem panaszkodni, inkább elmerülni a közeli Braccianói-tóban, olvasni, tanulni, mobiltelefont cipsdobozba rejteni, a boldogtalanságot pedig oda, ahol senki sem látja. De aztán amikor elször találja magát szemben a hétköznapi alattomossággal, a kislány kiszámíthatatlan, pusztító ert fedez fel magában. A narrátor áradó kamaszhangon mesél errl a drámai, mégis álomszer ifjúkorról. Barátai, szerelmei, dacos tekintete úgy rzdnek meg szívünkben, mint a tó fenekén a titokzatos betlehem. Éveken át falaztam, miközben nyáron egy bárban valaki kilopta a játékautomatából a pénzt, húztam meg kulccsal valamelyik kocsi oldalát, írtam fel festékszóróval valamelyik tanár nevét, és mellé, hogy HÓHÉR, csak azért, mert nem adott ötöst a fizikadolgozatomra, hanem csak hármast, rohantam neki a fejemen motorossisakkal valamelyik kreténnek, aki azt akarta, hogy sört igyak vele, vertem be az orrát, hogy folyt belle a vér. Éveken át öltöztem, vetkztem, undorodtam a saját brömtl, gondoztam odaadóan a hajamat, vigyáztam a csípcsontomra, tettem gúny tárgyává a fülemet, a túl hosszú lábamat, húzgáltam a mellbimbómat, hátha akkor kin a mellem, büntettem magam, ha túl sokat ettem, szégyelltem, ha semmit sem ettem, hagytam ki a reggelit, mostam ki meleg zuhannyal alaposan a fülemet, lakkoztam a körmöm, használtam el a szempillafestéket, ejtettem bele az alapozót a mosdókagylóba, pucoltam le az egészet vécépapírral, ellenrizgettem, hogy egyetlen szeplm se látszódjon, égettem le magam az els napsütésben. "Ez a páratlanul elegáns és érett próza pillanatok alatt beszippant, magával sodor, és töprengésre késztet a komplexitásával, amely az emberi élet komplexitásához fogható." - La Stampa, Nadia Terranova

Dettagli