1930-ban, az egykori Dante kiadó kék vászonba kötött gyönyör Edgar Wallace-sorozatában jelent meg annak idején A bosszúálló. A mai krimik mértékével mérve is érdekes benne maga a bnügyi történet is. Éveken keresztül szedi áldozatait London környékén a ,,fejvadász": már vagy tucatnyian tntek el, s csak a levágott fejük került el. Az ügy sajátossága, hogy valami módon mind kompromittált emberek, napjaik így is, úgy is meg vannak számlálva. A Scotland Yard tehetetlen, s amikor egy külügyminisztériumi tisztvisel is áldozatául esik a mániákus gyilkosnak, bekapcsolódik a nyomozásba Mike Brixan kapitány. A nyomozás szálai pedig egy filmforgatás nyüzsg világába vezetnek, és valójában ez adja a regény különleges, húszas évekbeli báját. Tulajdonképpen filmtörténeti dokumentumot olvasunk, mintha múzeumban járnánk: elragadó már maga a korabeli filmes technika is, olyan, mint a szenes vasaló vagy a rézmozsár. Elragadóan vetélkednek a sztárok, elragadóan tesz igazságot a bölcs és jó szem filmdirektor, elragadóan érvényesül a tehetség, s ahogy a fhs udvarol, és ahogy a hsn - a reménybeli "moziszínészn" - az udvarlást fogadja, az mind-mind olyan, hogy az olvasó egyik nosztalgiából a másikba esik.