Tisza Kata pszichoprózái (és versei) kulonos, kagylószer szovegek. Egyszerre mélyen személyesek, ugyanakkor merítenek a kollektív tudattalanból: mindenki a saját sorsára ismerhet bennuk. Olyan vékony mezsgyén járunk, a talajvesztés két iránya, a zuhanás és a repulés kozt, hogy nem marad másunk, mint az életoszton egyensúlya. Az Akik nem sírnak rendesen egy érintetlen, sima vízfelszín áttetszségével mutatja meg az emberi kapcsolatok mogott húzódó fullasztó valóságokat. És az elmúlást. És a halálfélelmet. És a gyászt. Legnemesebb érzelmeink álarca mogul ordogok kozonyos arca bámul. Hiába fordítunk hátat, a szembesulés elkerulhetetlen. Egyszerre szívszorító és gyógyító konyv.