Pál Sándor Attila verseskönyve egy énekes-dalszerz szólólemezéhez hasonlít: különböz stílusokat és hangnemeket próbálva szólalnak meg a hol melankolikus, hol fanyar dalok, vagy éppen a monumentális hosszúversek. A Balladáskönyvhöz hasonlóan az újabb kötet a dal mint mfaj megszólalási lehetségeit keresi egy jellegzetesen középeurópai térben, ahol az irodalmi hagyományok olyanok, mint a ritkán látott rokonok: akikre nem tudunk nem hasonlítani, és akiktl nem tudunk nem különbözni.