"A budai bérházaknak jellegzetes szaga, az átható pörköltes, vaníliás-sütis dohszag nélkülözhetetlen velejárója volt itt az otthonérzetnek, a lét biztonságának. A templommal szemközti ház hatalmas, masszív és úrias volt. Büszke és elegáns, fekete, vasveretes kapu választotta el az itt élk magánéletét a villamos és az áthaladó idegenek csörömpölésétl. A kapu tiszteletre méltó korát a nyikorgás tekintélyt parancsoló visszhangja hirdette. A fény és a huzat tolta egyre beljebb az embert a tágas lépcsházba, a plafonig ér, kecsesen keskeny, többszárnyas lengajtóig. Párba rendezett csiszolt üvegei visszaverték a feleslegesen kíváncsiskodó fénysugarakat. Mögötte pedig megnyílt a szemnek a titkos bels világ. A tágas és sejtelmes aula hátsó harmadából fekete, kovácsoltvas csipkével leválasztott, levegs lépcsház kacsintott ki. Fel, az ötödik emelet tetejéig. Széles, fényesre kopott, krémszín csigalépcs csalta a tekintetet, lépcsrl lépcsre az ég felé, melynek közepében szépséges, feketevas csipkecsben emelkedett nyikorogva a lift. Réz gombjai érintésre vágytak, a benne lév hatalmas tükör pedig arra, hogy azt lásd meg benne, ami vagy."