Ez itt éppen egy borsodi srác torténete, aki szerencsét próbál a felnovésben, az ingoványos irodalmi szcénában, a kétezer-tízes évtizedben, a bnos nagyvárosban, Ká-Európában, a felgyorsult, amerikanizálódott világban, a Fold nev bolygón (stb.). Vagyis az életben. De ez az én torténetem is, sokunké. Baranyaiaké, vasiaké, viharsarkiaké, hajdúságiaké. A mostani tizen-, huszon-, harmincéveseké.
Biró Krisztián verseiben még csak kod van, és kedd, két háztombbel lehetunk éjfél eltt, ráadásul sehol sem látni Európát. És akkor innen kell, innen lehet Eldorádót ostromolni. Kellene, lehetne. Csak ember legyen a talpán, aki ép ésszel megáll a saját lábán manapság. Kapaszkodni kell, segítség kell, egyensúly kell. Mert bizonytalan az én. Mert bizonytalan a világ.