Eleinte, amikor belevágtam a Fitzgerald-elbeszélések fordításába, nem is tudtam, mennyire hiánypótló ez a munka. Hisz ennek ma már jól tudjuk az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb amerikai írónak magyarul csak három regénye, leveleinek egy része és alig valamivel tobb, mint harminc elbeszélése jelent meg még a hatvanas években. Hogy miért csak ennyi, annak tobb oka is van, ill. volt. Talán csak annyit említenék meg kozuluk, hogy Hemingway, Faulkner vagy akár Salinger mellett egyszeren nem tartották jelents írónak Fitzgeraldot. Hisz egyik jó nev irodalomkritikusunk, amerikanisztikával foglakozó egyetemi tanárunk is azt írta róla a hatvanas években, hogy két regényén és néhány jó elbeszélésén kívul Fitzgerald szóra sem érdemes, semmi jelentset nem alkotott. Ugyanakkor Fitzgeraldnak volt még két másik igencsak jó regénye (az els, mely késbb az Édentl messze címmel jelent meg magyarul, és az utolsó, be nem fejezett, melyet szintén jó nagy késéssel adta ki magyarul az Európa Konyvkiadó Az utolsó cézár a címe), és kozel kétszáz jobbnál jobb elbeszélése, kisregénye, novellája és színdarabja, melyekrl szinte nem is hallott a magyar olvasó.
Nos, hogy ezekrl nem hallott, az igencsak nagy hiba, és persze, nem az olvasóé. És az, hogy Amerikában, azaz Fitzgerald hazájában és aztán szerte a nagyvilágban tobbszori reneszánszát koveten itt nálunk is volt egy kis mozgás (újra lett fordítva és kiadva A nagy Gatsby, Az éj szelíd trónján, valamint a hatvanas években már lefordított elbeszélések gyjteménye, stb.), még nem hozott nagy fordulatot a Fitzgerald-mvek népszersítése és így a megismerése terén sem. Ezért vélem úgy, hogy munkám, melynek eredeti célja a minél tobb Fitzgerald-elbeszélés eljuttatása a magyar olvasóhoz, hasznos munka. És ezt a munkát folytatni kívánom.