Egészen különös világ: egészen idegen tlünk és mégis egészen a mienk. Idegenül északi a mili, de mélyen a mienk a miliben vergd ember. Egészen egyszer mese, egyszer probléma, egyszer helyszín és környezet, mint amilyen egyszer Észak; az életért küzd ember primitív világa, a hófedte tájak, a különös nyár, amikor az ég fa füstje messzirl érzik a levegben. Az udvaron sorban állnak a frissen font kosarak, az alig meghántott fából készült létrák, dagadó dongájú kádak. Ebben a környezetben folyik Helge élete. Álmai, vágyai nem szöknek messzire: a maga barkácsolt a csónakot akarja rátaszítani a tó vizére. Errl álmodik. Az életük olyan simán siklik, mintha Isten olajozta volna az útjukat. A csónak lassan épül. Egyszer azonban Helge életébe betoppan Maija; befészkeli magát anélkül, hogy Helge testvéreit kiszorítaná. Apró, elsimítható családi félreértések felhzik Koivikkó egét. Érezzük, hogy a viharnak el kell jönnie. Egy napon aztán kipattan a tragédia. Nem niebelungi, nem rázkódnak itt a földek és egek, nem sikoltoznak megtépett ruhájú emberek csak csendben, halkan elmúlik valaki. Az élet pedig megy tovább a maga megszokott medrében. Maija gyermeke megszületik. Koivikkó kis társadalma szétszéled és Helge után pusztul a kunyhó is, de marad és él egyszerségében is tovább az élet, mert egy halál tszomszédságában két élet fakad: Maija és Tilta gyermekéé. A születés, az élet gondjai, a halál, a tél, a tavasz, a fák, az emberek nyitottak és mélyek: nem felhzik elttünk, vagy mögöttünk semmi misztikum. A világ nagy misztériuma úgy csendül ki mindegyikbl, mint ahogy a virágból a szelekbe bomlik az illat. (Meggyes Ete) A kötetet N. Sebestyén Irén mfordításában adjuk közre.