Kolimai történetek

"A haláltól Potasnyikov nem félt. De volt benne valami szenvedélyes vágy, valami végs makacsság: arra vágyott, hogy valahol a kórházban, rendes ágyon, ágynem közt haljon meg, mások figyelmétl kísérve, még akkor is, ha ez amolyan kincstári figyelem, nem pedig odakint, nem a fagyban, nem a fegyrök csizmája alatt, nem a barakkban, a káromkodások között, a piszokban, a többiek teljes közönye mellett." Salamov elbeszélései élet és halál fagyos határvidékén játszódnak. Nem egyszeren a Gulag-irodalom legjelentsebb képviselje (Alekszandr Szolzsenyicin mellett), hanem az az író, aki a legszélsségesebb szenvedéseket megtapasztalva radikálisan szakított az irodalom minden didaktikus felfogásával. A szikár Salamov-elbeszélés színtiszta dokumentarizmusnak hat: a már-már felfoghatatlan kegyetlenségekrl számot adó tények szenvtelen továbbadásának. És mégis: éppen csak felsejl irodalmi fogások révén Salamov minden írása valami lecsupaszított költészetté válik, amelyet óriási bels dinamika feszít. A Salamov-szövegeket olvasva az erkölcsi felháborodáson túl, amelyet az orosz kommunizmus kegyetlensége vált ki bellünk, mi is átérezhetjük azt a mély esztétikai és morális dilemmát, amely a szerzt egy egészen újfajta prózastílus kialakításához vezette. Szerinte "a mvészetnek nincs joga többé az igehirdetésre", az irodalomnak meg kell szabadulnia minden feleslegestl, hogy ábrázolni tudja azt az irracionális világot, amely lehetvé tette a Gulag létrejöttét... Rég volt mindez, mondhatnánk; ám ennek az irracionális kegyetlenségnek, mint napjainkban látjuk (amikor Oroszországban a Gulag áldozatainak sorsát kutató Memorial Társaságot is betiltották), olyan mélyek a gyökerei, hogy ma sem vagyunk védettek vele szemben. Salamov prózája hat kötetben jelent meg oroszul; ennek magyarul egyelre csak kis része olvasható. Az életmsorozat indításaként most az els kötet anyagát jelentetjük meg teljes egészében.

Dettagli