Nagyszer várakat épített a nedves homokból, bástyákkal, vízárkokkal, bekerítette fallal, kerteket ültetett köréje. Egyszóval folytatta azt, amit már egyéves korában elkezdett: dolgozott, mindig dolgozott. Közben a gyjtszenvedélye sem hagyta el. Ahány skatulya került a kezébe, azt mind magához vette, megverekedett érte a nagyobbikkal. Általában az a természete, hogy mindent magához kaparít, mindent félretesz, megriz, semmit sem vet meg, semmit sem tart fölöslegesnek. A játékai, ha háromévesek is, mind újak, gondozottak. Amit egyszer a csöpp kis formás kezébe vesz, annak már értéke van, különös egyéni becse, az egyéni értékelésén keresztül. Különben is, a legnagyobb materialista. Szereti a pénzt és azt is gyjti. Mikor hazulról eljöttünk és válogattunk a játékaik között, miket hozzunk magunkkal, egy kis gyöngyházerszényt találtunk megtömve pénzzel: száz és ezer koronásokkal."