Pénteken vasárnap

A Kossuth-díjas költ ezt írta új verseskötetérl:Sokáig, hét évig írtam ezt a könyvet, pedig a pillanatról szól. Arról, amit nem lehet kikerülni, de mintha örökké tartana, meg arról, amelyik fölvillan és eltnik, hiába kapaszkodsz bele. Néha úgy érzed, sikerült megállítanod, megjelölnöd, st, ott maradni benne valameddig, de máris jön a következ, amely magával sodor vagy lehagy. Nem emlékszem már, hogy hosszabb szabadverseim (hosszúkáim) írása közben miért vetettem papírra az els tizenkét sorost. Talán azért, mint bárki más, aki feljegyez egy-egy fontosnak vélt gondolatot, hogy el ne felejtse. Talán azért, mert azt, hogy ,,halálmély ég toronyban utazol"" nem lehetett leírni másként, de le kellett írni, mert a New-York-i ikertornyok lerombolásának az els évfordulója volt. Leírni akkor is, ha elssorban magamra gondoltam csak. Mert a hetvenedik esztend holdudvarában egyre gyakrabban éreztem úgy, ,,mintha már pénteken vasárnap, st szerdán az lenne. Bizony."" S hogy mit tehetek, tehetek-e valamit, ha a test jelzéseibl (kudarcaiból, ,,hetvenkedéseibl"") azt olvasom ki, hogy ,,ott se vagy még, itt se vagy már"", ,,valaki más"" meg (a lélek?, a szellem?) úgy viselkedik bennem, mintha én húznám a vonatot. Mondjam azt, hogy ezt követen, miközben egyik kezemmel a vészféket keresgéltem, a másikkal a tizenkét sorosokat írtam? S egyszer csak hetvenöten lettek?Pillanatkák, így hívom ket.

Dettagli