Régen minden lánynak jutott férj, siránkozott a kiházasítandó lányok anyja egy 1893-as regényben, mire legidsebb leánygyermeke azzal vágott vissza, hogy "az nagyon régen lehetett". Amióta világ a világ, mindig pontosan ugyanannyi lánynak jutott férj, ahány férfinak feleség, de a 19. és 20. század fordulóján a nk már egyre kevésbé mertek kizárólag erre az egyetlen lehetségre, a házasságra hagyatkozni az egzisztenciájukat illeten. A kotet a lánynevelés, a tanulás és a szereplehetségek szempontjából veszi szemugyre a kiegyezés (1867) és az els világháború (1914) kozotti korszak ntorténetét: a nk tanulási esélyeit, feleségszerepre való felkészítését, társasági helytállását, munkakoreit. Milyen tevékenységek toltotték ki a nk napjait akkor, ha cselédek, munkásnk, kozéposztálybeli feleségek vagy éppen arisztokrata holgyek voltak? Mi várt az árva lányokra és hová kerultek a torvénytelen gyerekek? Kikre ugyelt a "gyermekkertészn" és milyen neveltetést adtak a zárdaiskolák? Mit jelképezett a tanítóni diploma, mihez fogtak a szegény, de tisztességuket rz lányok, és mihez azok, akik készen álltak normát szegni? Milyen kotelezettségekkel járt az anyaság a fúri asszony és milyen a munkásn számára? Milyen lehetségei adódtak egy nnek, ha nagy nehezen elvált vagy hirtelen megozvegyult?
"A Budapest józsefvárosi kisdedóvó egylet január 11-én tartott választmányának tárgya volt a Mária utczai kisdedóvóni állomás betoltése helyettesítés által miután az intézet eddigi vezetnje, Kokkes Emma megrult. Miután a nknek kisdedóvó intézetekben való alkalmaztatása óta lefolyt rovid id alatt már ez a 6. vagy 7. eset, hogy az óvón megtébolyodott, az esetet valamelyik hírneves orvossal kozolni fogjuk annak megállapítása végett, hogy mennyiben lehet a pálya az oka a megrulésnek?" (Kisdednevelés, 1880)
Szécsi Noémi József Attila- és EU Irodalmi díjas író, pályáját a Finnugor vámpír (2002) cím regénnyel kezdte. Legutóbbi regénye az Egyformák vagytok (2017), novelláskotete pedig a Rohadt állatok (2023). A szépirodalom mellett mveldéstorténeti konyvek szerzje, mint A budapesti úrin magánélete (1867-1914) (Géra Eleonórával) és a Park Kiadónál megjelent Lányok és asszonyok aranykonyve (2019), amely a 19. és 20. század fordulóján élt nk testhez való viszonyát térképezi fel.