Stendhal élete legszebb éveit Itáliában toltotte. Végrendeletében is meghagyta, hogy ezt véssék sírkovére: Itt nyugszik Arrigo Bel, a milánói polgár; élt, írt, szeretett." Útirajzai folé is ezt írhatnánk mottónak: annak az embernek a vallomásai, csavargásai és konnyedségukben is mindig mély megfigyelései, aki nem tudós nagyképséggel járta a múlt század tízes és húszas éveinek Itáliáját, hanem úgy, hogy élt, írt, szeretett; élvezte az életet, szerette a zenét, a szép nket, szép szobrokat és szép képeket, s kozben esténként gyors kézzel papírra vetette benyomásait, a szalonokban hallott pletykákat, az útmenti fogadók asztalánál ellesett jellemz torténeteket, a bolognai kardinális vagy a nagy szobrász, Canova vallomásait. Modorának ez a kozvetlensége, eladásmódjának ez az élettel teli szellemessége teszi útirajzait oly élvezetessé és kétszeresen is érdekessé: friss, élénk és mozgalmas képet adnak az akkori Itália életérl és a mindennapok bizalmas kozelségébe hozzák a múlt század egyik legnagyobb íróját s legérdekesebb egyéniségét.