Akik megszerették Boér Zsófit, a Körülményes ifjúság vonzó lányalakját, minden bizonnyal nagy érdekldéssel veszik majd kezükbe ezt az új regényt, amely párizsi tanulmányútján követi nyomon hsünket. Várakozásukban nem is csalódnak, hiszen a m, miközben Párizs sokszín, eleven képét, megannyi jellegzetesen izgalmas típusát eleveníti meg, egy fordulatokban gazdag szerelem történetét bontja ki. Zsófi és Mihály szerelme kezdettl fogva halálra ítélt szerelem, pedig mindkett talpig ember, mindkett igazi társat keres a másikban, de jellemük végletesen különbözik, s ezt a különbözséget legfeljebb a pillanatok fedhetik el. Ugyanakkor törvényszer is összetalálkozásuk: Zsófi ezen a kapcsolaton méri le önmagát, erpróbája ez a kapcsolat, amelybl már céltudatos, magamagát és hivatását vállalni tudó ember-asszonyként kerül ki gyztesen. Thury Zsuzsa az emberi lélek kitn ismerje, az emberi kapcsolatok sokszín ábrázolója a gazdag eseménysor bemutatásával egyszersmind a tágasabb világ, a kor atmoszféráját is érzékeltetni tudja, anélkül hogy a cselekmény szerkezetén lazítana, s ezáltal válik regénye izgalmasan összetetté, tanulságaiban jelenünkre is átsugárzóvá.