Temetés az Ebihalban

A tíznegyvenhármas HÉV-re várunk, csupa értelmesnek látszó, jól szituáltnak mondható, ám az átmeneti megbillenésnél immár súlyosabb lecsúszás folyamatát leplezni nem tudó, megviselt alak. A gleccser jegébe tíz körömmel kapaszkodó középosztály nem túl régen még értelmiségi mivoltukra büszke tagjai, akik átálltak a biciklire, tömegközlekedésre az elmúlt évek folyamán. Elször csak egyszer-egyszer hagyták otthon a tíz évnél öregebb, szétesben lev kocsit, azután már mindig, s ennek egyáltalán nem csupán a dugók elkerülésének praktikus szempontja, hanem az üzemanyag ára volt az oka. Egykor szebb napokat látott figurák: öltözetük igényes, ám ersen megkopott, többségük évek óta nem vett magának semmit, örült, ha a gyereknek tudott. Megannyi álomtalan Aldi-kuncsaft, útban a szomatikus betegségek testre szabott változatai felé. Nincs állásuk, nem sietnek sehova. Megpróbálták, de erfeszítéseiket nem honorálta a haza. A tévében hallható általános felvirágzás úgy ment el mellettük, mint most egy garázsmenet feliratú szerelvény - lassítás nélkül, a pofájukba sípolva durván, élesen; esélyt sem hagyva rá, hogy felszálljanak. Nincs haverfelvétel, kisgyerek." Ez Keresztury Tibor legújabb könyvének egyik legemblematikusabb bekezdése, az írások f helyszíne ugyanis a városi-elvárosi tömegközlekedés, hsei pedig a hol tragikusan, hol abszurd vagy épp groteszk módon elbukott hsök. A vesztesek, a jobb sorsot érdemlk, akiknek a jelenben nem osztottak lapot. St, nem hogy nem osztottak, hanem még azt a néhány gyenge kártyát is kivették a kezükbl. A szerz mégis úgy képes elmesélni ezeket a jellegzetes, káeurópai történeteket, hogy közben a könnyünk folyik a nevetéstl. És amin nevetni tudunk, azt már legyztük, vagy legalábbis megszelídítettük.

Dettagli