Mint egy végtelen nyaralás, ahol semmi sincs nyitva, csak a horizontra feszül, vakító ég. Egy konyha, ahonnan nincs szabadulás, de minél több idt tölt benne az ember, annál jobban látszik, ahogy a szekrények sarkaiból csillagködök szivárognak el, a htben kristályosra fagy az id, és a kávé fekete tükrébl egy riadt állat arca néz vissza ránk. Ismers helyzet mindenkinek, aki a járvány sújtotta Föld bolygón vészelte át az utóbbi két évet. Simon Márton új verseinek optikáján keresztül mindez mégis valami más lesz: intim, mint egy sugárfertzés, zavarba ejt, mint a szerelem, és otthonos, mint egy hétfi apokalipszis. Dunajcsik Mátyás