A történet több mint önmaga.Spiró György korszakos nagyregényei és kiváló színdarabjai mellett idrl-idre visszatér a - szavai szerint - legnehezebb mfajhoz, a novellához, amely az épphogy mvészete, a szinte aligé. Spiró elbeszélései sr szövegek, tökéletességük tömörségükbl, szerkezeti pontosságukból is fakad. Kisepikai mesterdarabok, amelyekben éppen annyi információt közöl, mint amennyit elhallgat. A lényeget formálja. Közben azonban az önéletrajzi háttér, a visszafogottsága révén hatványozottan ers személyes jelenlét, ahogyan Spiró egyszerre elbeszélje és szereplje is egy-egy történetnek, regényszervé is tágítja a novellák nagy mgonddal kompozícióba illesztett együttesét. Fogantatása pillanatától követhetjük nyomon hsünk életét: felfedezéseit, találkozásait, tapasztalatait, gyászait. A jó novella Spiró szerint csapjon fejbe, amikor olvasom, aztán maradjon meg bennem, és ne tudjak szabadulni tle. Lássam a képet - lássa tehát az író is, amikor leírja -, és borzongasson meg, ha ismét és újra felmerül. Látjuk a képet. Fejbe csap minket. Végzetes. Velünk marad.